Az igazi nagyszülői erő: a szeretet öröksége
Hogyan őrizhetjük meg a családi harmóniát a nagyszülők és szülők együttműködésében?
A nagyszülők világnapján talán nincs is szebb dolog, mint hálát adni azoknak, akik annyi szeretettel és gondoskodással vannak jelen a családok életében. Ők azok, akik fáradhatatlanul segítenek a mindennapokban, támogatják gyermekeiket és feltétel nélkül szeretik az unokákat. Olyan biztonságot és melegséget adnak, amelyre egész életünkben emlékezünk. Egy nagyszülő ölelése, türelme, bölcsessége és szeretetteljes jelenléte valódi kincs a család számára.
Ugyanakkor az is természetes, hogy amikor a gyermekekből szülők lesznek, a családi szerepek átalakulnak és ez bizony új helyzeteket, olykor nehézségeket is hoz. A nagyszülő és a fiatal szülő közötti kapcsolatban gyakran adódnak kihívások, hiszen más korszakban, más tapasztalatok alapján nevelték/nevelik a gyerekeiket, ezért a gyermeknevelésről sokszor eltérően gondolkodnak.
Szülőkkel folytatott konzultációk során sokszor hallom vissza, hogy ezek az eltérő nézőpontok feszültséget okoznak a családban. Nem azért, mert a nagyszülő ne szeretné szívből a gyermekét és az unokáját, hanem mert természetes módon ragaszkodik ahhoz a módszerhez, ami számára bevált. A fiatal szülők pedig sokszor a mai szemlélet szerint, tudatosabban és más hangsúlyokkal szeretnék nevelni gyermekeiket. Ez a különbség könnyen bizonytalanságot és érzékenységet szülhet mindkét oldalon.
Ilyenkor érdemes emlékezni arra, hogy nemcsak a generációkon átívelő nevelési minták, könyvek, új módszerek és kutatások számítanak, hanem ott van egy másik fontos iránytű is: az anyai ösztön. Az a belső hang, amely gyakran pontosan jelzi, hogy mi jó vagy mi nem jó a gyermeknek. Erre érdemes hallgatni még akkor is, ha kívülről - akár a nagyszülőktől - más vélemény érkezik.
Ilyen helyzetben fontos lenne a nagyszülői önreflexió.
Mielőtt egy tanács vagy megjegyzés elhangzik, érdemes megállni egy pillanatra
és feltenni magunknak a kérdést:
– Ez most valóban a gyermekem és az unokám érdekét szolgálja, vagy inkább azt
szeretném, hogy az én módszereimet kövessék?
– A tiszta szeretet vezérel, vagy inkább a régi beidegződések szólnak belőlem?
És van itt egy nagyon fontos szempont is: a bizalom.
Ha egy nagyszülő visszatekintve azt érzi, hogy rendes, szeretetteljes embereket
nevelt, akkor joggal lehet büszke arra a munkára, amit elvégzett. Ez lehet az
alapja annak, hogy bizalommal forduljon a saját gyermekéhez és higgye el: ő is
képes lesz ugyanolyan szeretettel és felelősséggel felnevelni a saját
gyermekeit, még ha más módszerekkel is.
A szeretet és a tisztelet próbája sokszor apró, hétköznapi helyzetekben mutatkozik meg. Ha a fiatal szülő kéri, hogy az unoka ne kapjon túl sok édességet, vagy legyen lefektetve időben, akkor a nagyszülő szeretetteljes hozzáállása abban mutatkozik meg igazán, hogy tiszteletben tartja ezeket a kéréseket. Nem azért, mert ő maga ne tudná, hogyan kell gyereket nevelni, hanem mert megbízik a saját gyermekében és támogatja őt abban, hogy a saját útját járja. Ez az igazi szeretet: elfogadni a másik döntését, még ha mi talán másképp is tennénk.
És persze a nagyszülői kényeztetésnek is megvan a helye! Egy-egy közös süti, játék vagy élmény mindig különleges ajándék az unokának, de fontos, hogy mindez úgy történjen, hogy közben a szülők tekintélyét ne gyengítsük és ne alakuljon ki olyan titok, ami a gyermek és a szülő közé állna. Az unokák számára is az a legfontosabb, hogy azt lássák: a család felnőtt tagjai összefognak értük, nem pedig különböző irányba húzzák őket.
Ahhoz, hogy ez a harmónia megszülessen, mindkét félnek van feladata. A nagyszülőknek érdemes engedniük abból a bizonyosságból, hogy csak az ő módszerük a jó és tisztelni a gyermekük döntéseit. A fiatal szülőknek pedig érdemes nyitott szívvel meghallgatni a szülői tanácsokat, hiszen az a sok tapasztalat, amit a nagyszülők hordoznak, valódi érték lehet. Aztán mérlegelhetik, hogy mi az, amit átvesznek és mi az, amiben a saját szívükre hallgatnak.
Végső soron minden út a szeretethez vezet. A nagyszülőség ajándéka nem az irányításról, hanem a kapcsolódásról szól. Arról, hogy továbbadható a gondoskodás, a bölcsesség és a feltétel nélküli elfogadás.
Az unokák nem azt fogják megjegyezni, hogy hányszor volt "igazuk" a nagyszüleiknek, hanem azt, hogy milyen érzés volt a közelükben lenni.
És ez az érzés – a biztonság, a szeretet és a fény – marad meg bennük egy életen át.